Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Ugyan promóciós célból és mindössze néhány hónapig tart, ezzel együtt ötletes kezdeményezés, amivel az egyik japán repülőtér mosdójába betérők találkoznak: az okostelefon számára is van WC-papír.
Ha valaki betéved a tokiói Narita nemzetközi repülőtér valamelyik mosdójába, akkor a hagyományos WC-papír tartó mellett egy kisebbet is lát. Ebben is papír van, méghozzá okostelefonok számára.
A legkézenfekvőbb funkciója, hogy megtisztítsák vele a telefon kijelzőjét, sőt magát a telefont is a szennyeződésektől, kórokozóktól. Emellett azonban hasznos tudnivalók vannak rányomtatva, például utazási információk, vagy hogy miként lehet kapcsolódni a wifihez, illetve részletek a fordítási szolgáltatáshoz. Használata után ez a papír is éppúgy a WC-be dobható, mint hagyományos társa.

A különleges WC-papírt a helyi szolgáltató, az NTT DoCoMo telepítette, promóciós célokból. A repülőtér mind a 86 mosdójában találhatók ilyenek. Azonban ha valaki közelebbről is megnézné, annak igyekeznie kell, csak 2017. március 15-ig lesznek felszerelve a különleges papírok. Az ötletet azonban más szolgáltatók is kamatoztathatják.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.