Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Csak az elmúlt fél évben 1656 embert tartóztattak le, amiért az internetes közösségi média felületein a vád szerint terrorista szervezeteket támogattak vagy az ország vezetőit sértő tartalmakat tettek közzé - közölte szombaton a török belügyminisztérium.
Jelenleg a kommentelés miatt bebörtönzöttek mellett több mint tízezer ember ellen folyik vizsgálat kormányellenes sértések vagy "terroristák támogatásának" gyanújával. A minisztériumi közlemény részletezése szerint az elmúlt fél évben 3710, a rendőrség által azonosított személlyel szemben indítottak jogi eljárást ilyen bűncselekmények miatt. Közülük - a letartóztatásba helyezetteken kívül - 1203 embert próbára bocsátottak, 767-et szabadon engedtek, további 84-en viszont még őrizetben vannak.
A hatékonyság érdekében a kormány az internethez való hozzáférést is korlátozta.
A török kormány a júliusi puccskísérlet óta üldözi a másként gondolkodókat, tízezreket véve őrizetbe a törvényen kívül helyezett szervezetekhez fűződő állítólagos kapcsolataik miatt - írja az MTI. Legalább százezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el állásából közvetlenül az összeesküvéshez vagy a puccsistákhoz köthető feltételezett kapcsolataik okán. Bezártak továbbá több mint 170 sajtóorgánumot, és 155 újságírót tartanak fogva.
Meg nem nevezett kiberbiztonsági szakértők a dpa német hírügynökséggel azt közölték pénteken, hogy a török hatóságok az utóbbi hetekben modern technikai eszközökkel megnehezítették az internethez való hozzáférést is, blokkolva az úgynevezett virtuális magánhálózatokat (VPN) és a Tor nevű hálózatot, amely lehetővé tenné, hogy a használók anonim módon hozzá tudjanak férni a blokkolt weboldalakhoz.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.