szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nagyon nem szívesen látott windowsos kék képernyő zöld színben tér vissza, a Microsoft bevezette a zöld halált.

Aki valaha is használt Windowst, annak egyetlen színnel lehettek fenntartásai, a kékkel. Az a bizonyos kék színű képernyő, a kék halál (BSoD, Blue Screen of Death) ugyanis akkor jelent meg, amikor a rendszert olyan sokk érte, amelyből már nem tudott magától felállni.

A Windows azóta igazán stabil lett, szinte már sosem találkozunk ezzel a képernyővel, azonban kiderült, a Microsoft-berkeiben már van egy újabb változata, a zöld halál (GSoD, Green Screen of Death). Az új „halálképernyő” a Windows 10 egy kiszivárgott előzetes verziójában (build 14997) jelent meg – ez a változat hivatalosan a jövő év elején debütál.

A zöld képernyőt csak a Windows Insider program résztvevői látják, és mint a Microsoft egyik szakembere meg is erősítette, arra szolgál, hogy a cég el tudja különíteni azokat a stabilitási problémákat, amelyek ennél a legújabb, egyelőre még nem százszázalékosan stabil verziónál jelennek meg. Viszont hogy miért éppen zöld színű lett (és például nem piros), arra még a Microsoft bennfentese sem tudta a választ.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!