szerző:
hvg.hu

Megtetszett a Telenornak a Vodafone nemrég bevezetett feltöltőkártyás tarifája, így hát ők is a 19-es szám jegyében jöttek ki egy díjcsomaggal.

A Telenor MyMinute tarifával a feltöltőkártyás ügyfelek hálózaton belül, illetve bármely más belföldi mobilhálózatba és normál díjas vezetékes hálózat irányába is egységesen 19 forintos percdíjjal beszélhetnek, valamint szintén 19 forintért küldhetnek sms-t belföldi hívószámra. A mobilnetért külön kell fizetni.

A Telenor újdonsága lényegében egy az egyben ugyanazokat a feltételeket biztosítja, mint amit a Vodafone által októberben bevezetett Tuti díjcsomag, amelyhez hasonlót egy hónapra rá a Telekom is elérhetővé tett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szabó M. István Tech

Taccsra teheti a kormány a feltöltőkártyás telefonokat

A feltöltőkártyás telefonpiac végre megpezsdülni látszott, de a terrorelhárításra hivatkozva megszavazott törvénymódosítás rendőrállami kontrollt követelt, és tönkreteheti azt is, amihez amúgy a terroristáknak nem volt köze.

hvg.hu Tech

Ha feltöltős SIM-kártyája van, önt is érintik az új szabályok

Komoly szigorítás jön a feltöltős SIM-kártyáknál, néhány hónappal azután, hogy kiderült: bűnözők, köztük terroristák, 200 ezer kártyát vásárolhattak úgy, hogy az sem a szolgáltatóknak, sem a hatóságoknak nem tűnt fel. Korlátozzák az egy ember és egy cég által birtokolható kártyák számát, és ellenőrzik a már meglévő ügyfelek személyazonosságát is.

Karácsonyi kisfilmekkel bombázza a magyarokat a kormány

Karácsonyi kisfilmekkel bombázza a magyarokat a kormány

Meggyanúsították az öt éve elhunyt Welsz Tamás egykori üzlettársát

Meggyanúsították az öt éve elhunyt Welsz Tamás egykori üzlettársát

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Több versét is pontosította Bari Károly a költői életművét összegző új kötetében

Több versét is pontosította Bari Károly a költői életművét összegző új kötetében

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit