szerző:
hvg.hu

Az iOS 10.3-ra frissítés két olyan hatással is van az iPhone-ra és az iPadre, ami miatt gyorsabbnak érezzük a készülékeket.

Az Apple mobil operációs rendszerének 10.3-as verziójára frissítésével – ami előtt érdemes mindent menteni – gyorsulás tapasztalható az iPhone-okon és iPadeken. Két oka is van – írja a BGR.

Egyrészt az Apple ezzel a frissítéssel cserélte le a több mint 30 éves HFS+ fájlrendszert az Apple File Systemre (APFS). Az új fájlrendszer természetesen jóval korszerűbb az elődjénél, és ami nagyon fontos: jobb vele a tárhelykihasználás, és ez a készülékek teljesítményére is kihat. (A tárhelykihasználás egyébként nem akármilyen mértékben lett jobb, frissítés után egy 16 GB-os iPhone 5-ösön 1 GB-nyi plusz helyet kaptunk.)

A másik fontos gyorsító tényező, hogy változott az alkalmazásoknál használt animáció, ezzel az appok bezárásakor és megnyitásakor, illetve az appok közti váltásnál észrevehetően gyorsabbnak látszik a folyamat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
1200 forintnál is magasabb a fizikai dolgozók átlagos órabére

1200 forintnál is magasabb a fizikai dolgozók átlagos órabére

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói

2000 Starbucks zárt be Kínában és leállt a Toyota a koronavírus miatt

2000 Starbucks zárt be Kínában és leállt a Toyota a koronavírus miatt

A győri pofon az összefogás újragondolására kényszerítheti az ellenzéket

A győri pofon az összefogás újragondolására kényszerítheti az ellenzéket

Kovács Zoltán legalább egymillió látogatót vár a jövő évi vadászati világkiállításra

Kovács Zoltán legalább egymillió látogatót vár a jövő évi vadászati világkiállításra

Nyissa meg a Facebookot: 2 év ígérgetés után önnél is aktiválták a nyomeltüntetős funkciót

Nyissa meg a Facebookot: 2 év ígérgetés után önnél is aktiválták a nyomeltüntetős funkciót