Ágya mellett tölti a mobilját? Mutatjuk, milyen csúnya sérülése lehet, ha pár dologra nem figyel ilyenkor

Az amerikai férfit pokoli fájdalmak riasztották fel álmából, ugyanis mobilja töltőjének zsinórja olyan dologhoz ért hozzá, amit ezek szerint nagyon érdemes levenni lefekvés előtt, különben ilyen csúnya égési sérülés lehet belőle.

  • hvg.hu hvg.hu
Ágya mellett tölti a mobilját? Mutatjuk, milyen csúnya sérülése lehet, ha pár dologra nem figyel ilyenkor

Egy huntsville-i férfi, Wiley Day pokoli fájdalmakra ébredt az ágyában, égési sérülésének esete pedig mindenki számára tanulságos lehet, főleg azoknak, akik az ágyuk mellett szokták tölteni a mobiljukat. A 32 éves férfi szokás szerint így tett, a töltő zsinórja és a hosszabbító is közvetlenül az ágy mellett volt, éjszaka pedig töltőre tette az iPhone-ját, de a mobilt véletlenül nem az éjjeli szekrényen, hanem az ágya szélén hagyta.

Ez még önmagában nem feltétlen lenne életveszélyes, de ez esetben így volt, ugyanis a töltő zsinórja sérült lehetett, a férfi pedig alvás közben is hordta fém nyakláncát. A töltő és a nyaklánc érintkezett egymással, ami a férfi nyakán az alábbi képen látható égési sérüléshez vezetett – számol be a Washington Post.

Wilay Day

A mobilok töltésével nagyon kell vigyázni, egy hasonló fürdőszobai eset nemrég tragikus halálhoz vezetett.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.