szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook kutatói minden eddiginél emberibb tulajdonságokkal ruházták fel a chatbotot, ami után már nehéz megkülönböztetni, hogy emberrel vagy géppel beszélgetünk.

A chatbotok igen jó szolgálatot tesznek, hiszen megkönnyítik a hétköznapi életet. A segítségükkel gyorsabban rendelhetünk virágot, mozijegyet, két tizenéves fiatalnak köszönhetően pedig már percre pontosan tudjuk a szegedi közlekedési menetrendet is. A Facebook azonban bejelentette, olyan botot fejlesztettek, ami minden eddiginél emberibb.

Az Engadget beszámolója szerint a mesterséges intelligencia kutatásáért (Facebook Artificial Intelligence Research (FAIR)) felelős szakemberek alapvető emberi tulajdonsággal látták el a botot – megtanították alkudozni. Ehhez az emberi viselkedést tanulmányozták: két fél hogyan alkudozik a különböző tárgyak áráról, majd hogyan osztják fel azokat egymás között. A viselkedési mintát végül lemodellezték, majd a botnak is megtanították, ami aztán kiválóan alkalmazta az ellesett metódust. A botot embereken is tesztelték, akinek többsége nem tudta megmondani, hogy számítógéppel beszélget, vagy valaki mással.

Ahhoz azonban, hogy ez az egész működjön, a gépnek nemcsak megtanulnia kellett a viselkedésmintát, de megfelelően alkalmazni is. Éppen ezért a bot a beszélgetésen keresztül folyamatosan szimulálja, hogy annak milyen lesz a lehetséges kimenetele, és az alapján kezd el alkudozni. A szoftver egyébként meglepően keményen tárgyalt a végső célja elérése érdekében. Sőt, az is előfordult, hogy hazudott: nem egyszer olyan tétel után érdeklődött, amire semmi szüksége nem volt, hogy később felajánlja azt egy olyanért cserébe, amit viszont magáénak szeretett volna tudni.

A kutatók állítása szerint ezt már nem ők programozták a botba, saját magától jött rá erre a stratégiára. Mint mondják, ez egy nagyon fontos lépés lehet a mesterséges intelligenciával folytatott kutatásokban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyulai István atlétikai emlékversenyt rendeznek négy éven át, 3,2 milliárdért

Gyulai István atlétikai emlékversenyt rendeznek négy éven át, 3,2 milliárdért

Maszkos nyakláncletépők próbálkoztak a Victor Hugo utcában – fotó

Maszkos nyakláncletépők próbálkoztak a Victor Hugo utcában – fotó

Támadás érte a Színművészeti honlapját

Támadás érte a Színművészeti honlapját