szerző:
MTI

Az egyik fekete lyuk több mint 30 ezer év alatt kerülheti meg a másikat.

Először észleltek olyan feketelyuk-duót, amelynek tagjai egymáshoz viszonyítottan mozognak: egy a Földtől mintegy 750 millió fényévnyi távolságra lévő gigantikus galaxis két fekete lyuka közül az egyik a másik körül kering. A kutatást végző nemzetközi kutatócsoport az Astrophysical Journal című tudományos lapban mutatta be felfedezését. A tanulmány szerint valószínűleg ez lehet egy égitest valaha észlelt legapróbb mozgása.

Greg Taylornak, az Új-mexikói Egyetem munkatársának vezetésével végzett kutatás során felvételeket készítettek a 0402+379 nevű rádiógalaxisról, melyben 12 éve észlelik a két fekete lyukat. Hivatalosan 1995-ben fedezték fel, majd 2006-ban erősítették meg, hogy szokatlan konfigurációjú, szupertömegű, fekete lyukak alkotta bináris rendszert tartalmaz.

A Napénál 15 milliárdszor nagyobb együttes tömegükkel a fekete lyukak a valaha észlelt legnagyobbak közé tartoznak. Egymástól mintegy hét parszek távolságra vannak (a parszek a csillagászatban használatos távolságegység, mintegy 3,3 fényévnek felel meg). Ez a legkisebb távolság, amelyet két szupernagytömegű fekete lyuk között valaha észleltek.

A kutatócsoport szerint az egyik fekete lyuk a másik körül évente olyan kis szögben mozdul el, amely egymilliárdszor kisebb a szabad szemmel látható legkisebb objektumnál. Ezen mozgás alapján a tudósok úgy becsülik, hogy ez a fekete lyuk több mint 30 ezer év alatt kerülheti meg a másikat.

A szakértők úgy vélik, hogy a nagy galaxisok közepén gyakran található nagy fekete lyuk, és ha galaxisok egybeolvadnak, úgy a fekete lyukaik is. Lehetséges, hogy a 0402+379-es galaxisban lévő fekete lyukak ennek a folyamatnak egy közbülső állapotában vannak.

"Hosszú ideje kutatjuk az űrt és próbáltunk találni két ilyen szupernagytömegű fekete lyukat, melyek két galaxis összeolvadása következtében keringhetnek egymás körül. Bár elméletben tudtuk, hogy ez lehetséges, soha senki nem látott még ilyet, egészen mostanáig" – mondta Taylor.

A 0402+379-es galaxis két fekete lyukának egyesülése gravitációssugárzás-robbanást idézne elő, de ez talán sohasem következik be. A keringés lassúsága alapján ugyanis a kutatók úgy vélik, hogy a fekete lyukak túl távol vannak egymástól ahhoz, hogy még az univerzum becslések szerint hátralévő élete során egyesüljenek.

A különleges feketelyukpár vizsgálata révén a tudósok azt is megpróbálják jobban megérteni, milyen körülmények szükségesek fekete lyukak egyesüléséhez.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Horogkereszt a belgrádi magyar nagykövetség bejáratánál

Horogkereszt a belgrádi magyar nagykövetség bejáratánál

Felajánlotta fizetését a Haladás kapusa a Srí Lanka-i áldozatoknak és családjaiknak

Felajánlotta fizetését a Haladás kapusa a Srí Lanka-i áldozatoknak és családjaiknak

Annyi bevétele lett a felcsúti akadémiának, mint egy évvel korábban a teljes NB I.-nek

Annyi bevétele lett a felcsúti akadémiának, mint egy évvel korábban a teljes NB I.-nek

Elutasították a fegyverrel szökő elítélt panaszát

Elutasították a fegyverrel szökő elítélt panaszát

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle

Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle