szerző:
MTI

Minden eddiginél közelebb került a Jupiter vörös foltjához a Juno űrszonda, mely képeket is készített a jelenségről – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

"Teljesítettem legutóbbi repülési feladatomat! Minden tudományos műszer és a JunoCam is működött" – olvasható a Juno űrszonda Twitter-csatornáján. A NASA szerint az első fotókat is közzéteszik néhány napon belül.

A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter gázóriás foltja egy 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződmény a bolygó déli féltekéjén. A létrejöttét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti. A kutatók 1830 óta figyelik meg, ám lehet, hogy már több mint 350 éve létezik.

"Generációkon át csodálták az emberek a világ minden táján a Nagy Vörös Foltot. Végre meglátjuk, hogy néz ki közelről a nagy vihar" – idézte a Phys.org Scott Boltont, a projekt vezető kutatóját.

A Juno magyar idő szerint július 11-én 01.55-kor haladt el a gázóriás bíbor felhőspiráljai fölött mintegy 9 ezer kilométerre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán már Azerbajdzsánban van

Orbán már Azerbajdzsánban van

Tiszaeszláron megbukott a MIÉP

Tiszaeszláron megbukott a MIÉP

Közel harminc év után játszott a dél-koreai fociválogatott Phenjanban

Közel harminc év után játszott a dél-koreai fociválogatott Phenjanban

iPhone-osok, figyelem: sürgősen frissíteni kell az iTunes-t

iPhone-osok, figyelem: sürgősen frissíteni kell az iTunes-t

Romániában Orban alakíthat kormányt

Romániában Orban alakíthat kormányt

Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt

Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt