szerző:
hvg.hu

Ritkán hallani arról, hogy iPhone-ok gyulladnának ki és okoznának tüzet. Most viszont éppen emiatt perelte be egy amerikai biztosítótársaság az Apple-t.

A State Farm nevű amerikai biztosítótársaság egy wisconsini hölgyet is képviselve pert indított az Apple ellen egy 2016-os háztűz miatt. Állítólag 75 ezer dolláros kárt okozott a felperesnek a tűz, amelynek a hátterében egy iPhone 4s állt.

A telefont még 2014-ben vásárolta a panaszos, bár azt, hogy Apple-boltban vagy egy Apple viszonteladótól vette, nem tudni. 2016. április 1-jén az iPhone felrobbant és tűzbe borított mindent. A biztosító szerint a hibás eszköz vizsgálata azt mutatta, hogy jelentős és lokalizálható hőeseményre utaló jelek voltak az akkumulátornál, a tüzet belső hiba okozta. Mivel nem volt más potenciális tűzforrás a lakásban, minden valószínűséggel az iPhone 4s volt a bűnös.

Nem nagyon hallani iPhone-ok felrobbanásáról, bár vannak egyedi esetek. Ezeknél általában kiderül, hogy a készüléknél a felhasználók cseréltek alkatrészeket, esetleg harmadik féltől származó töltőkábelt használtak. A panaszos viszont állítja, újonnan vette a telefont, nem buherálta azt. A biztosítótársaság szerint az Apple gondatlansága okozta a személyi tulajdonban esett kárt. Kérdés, így látja-e majd a bíróság is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Jobbikos laptól igazolt főszerkesztőt a momentumos polgármester

Jobbikos laptól igazolt főszerkesztőt a momentumos polgármester

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Új cég lesz a Jaguar Land Rover magyar importőre

Új cég lesz a Jaguar Land Rover magyar importőre

Tordai Bence rágalmazás miatt beperli Kocsis Mátét

Tordai Bence rágalmazás miatt beperli Kocsis Mátét

Megválasztották Donald Tuskot az Európai Néppárt elnökének

Megválasztották Donald Tuskot az Európai Néppárt elnökének