40 éve indított útnak a NASA két arany lemezt az ufók felé – most ön is meghallgathatja, mi van rajtuk

A Voyager-program két űrszondáját 40 éve lőtték fel, mindkettő egy-egy arany lemezt vitt magával, amely a Földről származó hangokat, zenéket és köszöntéseket (még magyar nyelven is) tartalmazza. Most bárki rendelhet egy másolatot belőle, de alább bele is hallgathat a felvételekbe.

  • hvg.hu hvg.hu
40 éve indított útnak a NASA két arany lemezt az ufók felé – most ön is meghallgathatja, mi van rajtuk

Idén éppen 40 éve, hogy a NASA belevágott eddigi leghosszabb, máig tartó küldetésébe: felbocsátotta a Voyager-1 és a Voyager-2 űrszondákat, melyből az első ma már 21 000 000 000 km-re van tőlünk. A Voyager-programban a tudósok a Naprendszer külső bolygóit akarták feltérképezni, azonban számításuk szerint a két űrszonda ennél jóval távolabbra, a Naprendszeren is túlra jut, így még az sem kizárt, hogy esetleg idegen életformával találkozik.

AFP / Science Photo Library / Mark Garlick

A kutatók éppen ezért az űrszondákon egy-egy arannyal futtatott rézlemezt helyeztek el, amely nemcsak az idegenek üdvözlésére alkalmas, de arra is, hogy bizonyos mértékig megismerjenek bennünket, valamint az űrszondák kiindulási helyét is feltüntették.

A nagyjából 30 centiméteres korongokon a világ 55 nyelvén (köztük magyarul is) elhangzó köszönés, természetes és mesterséges hangok, valamint különböző klasszikus és modern zenék hallhatóak. "Ráírták" Chuck Berry Johnny B. Goode című dalát, de hallgató rajta Mozart Varázsfuvolájának egy részlete is – írja a Mentalfoss.

NASA

A NASA-nál a küldetés 40. évfordulója alkalmából úgy döntöttek, egy dupla cd-n adják ki a lemezen hallható hangokat, ami mellé egy 96 oldalas, keményfedeles könyvet is készítettek. Ez utóbbi a lemez készítésének történetét meséli el.

A pakk már most előrendelhető, 50 dolláros, nagyjából 13 ezer forintos áron. Itt azt is meg lehet nézni, pontosan milyen hangokat és zenéket tartalmaz a lemez. Az alábbi lejátszóban pedig bele is hallgathat.

A NASA korábban közzétette azt a hangfelvételt, amelyet a Voyager–1 készített a Naprendszeren kívül. Az űrszonda által rögzített, félelmetesnek ható hangokat itt hallgathatja meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.