Fellőttek egy új műholdat: színes és éles videók (!) jönnek majd a világűrből

Jelentős eseményen vannak túl az új generációs űrkutatásban jeleskedő Earth-i nevű cég szakemberei. A brit csapat nemrég sikeresen útjára indította CARBONITE–2 földmegfigyelő műholdjának prototípusát, amely egy készülő hálózat első, és talán legfontosabb építőkockája. Olyan ez most, mintha plazmatévét raktunk volna a korábbi fekete-fehér Orion helyére.

  • hvg.hu hvg.hu
Fellőttek egy új műholdat: színes és éles videók (!) jönnek majd a világűrből

Már a CARBONITE–1 is viszonylag jó képeket tudott készíteni, ám utódja, az első körben prototípusként felküldött CARBONITE–2 nagyjából minden fronton veri hároméves, ugyancsak földmegfigyelésre tervezett testvérét: a videókat és képeket színesben rögzíti, az elkészült felvételeket pedig UHD felbontásban küldi vissza, így lényegesen jobb minőségű képeket vizsgálhatnak a szakemberek.

Az Engadget beszámolója alapján eszköz mozgó járművekről is képes felvételeket készíteni, ugyancsak színesben, de tudása itt még koránt sem ér véget, sőt. A brit csapat közleménye szerint a CARBONITE–2 igazi ereje a vállalat saját fejlesztésű műholdflottájával válik teljessé, amelyet a most pályára állított prototípuson kívül további öt hasonló eszköz alkot majd, a lehetőségek tárháza pedig csaknem végtelen. Alkalmas lesz a földi változások észlelésétől a különféle objektumok azonosításáig, de a cég szerint a katasztrófahelyzetek elemzésénél szintúgy jó szolgálatot tehet majd a fejlesztés.

Ízelítőül mutatjuk a videót, milyen videót csinált az űrből a dubaji autópálya forgalmáról a CARBONITE–1.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.