„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy, az új Android-verzióban megbúvó kódrészlet szerint a Samsung tovább csiszolná az arcfelismerős technológiát, hogy a funkció még rosszabb fényviszonyok mellett is használható legyen. Talán a Galaxy S9 lesz az első, ahol bevetik majd?
Ahogy közeledik a Galaxy S9 debütálásának időpontja, úgy sokasodnak a telefonnal kapcsolatos iparági értesülések is. Nemrég arról lehetett hallani, hogy az új mobil kamera fronton szólhat nagyot, egy kiegészítőgyártó pedig az általuk ismerni vélt előzetes információk alapján már képet is festett a készülék véglegesnek gondolt formájáról. Most újabb hírek érkeztek, miután az új Android Note 8-cas telefonokra szánt bétaverziójában érdekes részletre bukkant két szakértő.
Az eredetileg a SamCentral oldalán megjelent hír szerint – amit időközben már eltávolítottak az oldalról, és ez alighanem felvet néhány kérdést –, a Samsung az iPhone X-ben debütált arcfelismerős funkciót fejlesztené tovább az íriszszkennelésen alapuló technológia párosításával. Az így létrejövő különlegességnek neve is van, az „Intelligens Szkennelés”-nek (Intelligent Scan) nevezi azt a gyártó.
És hogy mindez mivel nyújt majd többet a Face ID-nál? Nos, a következtések szerint a két jellemző összehangolása a felhasználó azonosítására szolgáló technológiát hivatott még hatékonyabbá és gyorsabbá tenni, például, hogy rosszabb fényviszonyok között, sötétben vagy mondjuk tűző napsütésben is megbízhatóan működjön az arcfelismerés. Az elképzelésről egy nem túl beszédes videó is van, de a lényeg ettől függetlenül is érzékelhető.
A fejlesztésről egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs, de elképzelhető, hogy a februárban érkező S9 lesz az, amelyikben elsőként bemutatkozhat majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.