szerző:
hvg.hu

Kissé gyerekesen reagált a Xiaomi egy számára nem kellemes eredményt hozó szavazásra, egész egyszerűen eltüntette Twitter-fiókjából.

Nem ritka manapság, hogy az okostelefon-gyártók saját felületüket töltik rá az Androidra, mivel ez is egy módja annak, hogy ne legyenek egyformák az amúgy igen hasonló hardver-specifikációjú telefonok. Ismert példa erre a Xiaomi MIUI skinje, amelynek közkedveltségében annyira bízott a kínai cég, hogy megszavaztatta arról a felhasználókat a Twitteren, hogy vajon a MIUI (9) vagy inkább az Android One tetszik-e jobban nekik.

Az eredmény azonban nem az lett, amire a gyártó számított, kiderült ugyanis, hogy a felhasználók (bár nem túl nagy) többsége jobban kedveli az Android One-t (amire azért lehetett volna következtetni abból, hogy mennyi dicséretet kapott az Android One-nal érkező Mi A1 telefon).

©

Ami ezután következett, az kicsit megmosolyogtató: hirtelen eltűnt a szavazás (eredménye) a Xiaomi Twitter-fiókjából. Csakhogy ismét beigazolódott a régi netes igazság: ami egyszer felkerült a netre, azt már nem lehet eltüntetni. A fenti képernyőfotó mutatja is a szavazás eredményét. Mivel több mint 14 ezer falhasználó nyilvánított véleményt, elég tekintélyes mintáról van szó, bár kérdés, hogy közülük hány felhasználó valódi Xiaomi-ügyfél.

Arra viszont jól jöhet egy ilyen felmérés, hogy a Xiaomi elgondolkozzon azon, érdemes kicsit „tisztábbá” tennie a MIUI-t.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A kormánylap megmagyarázza a „rabszolgatörvényt”: a kínaiak 12 órát dolgoznak

A kormánylap megmagyarázza a „rabszolgatörvényt”: a kínaiak 12 órát dolgoznak

Szánkókat loptak a tüntetők a Kossuth térről

Szánkókat loptak a tüntetők a Kossuth térről

Az EP-nek már tetszik, hogy jogállamisághoz kössék az EU-pénzek kifizetését

Az EP-nek már tetszik, hogy jogállamisághoz kössék az EU-pénzek kifizetését

Ez pipa: megoldódni látszik, hogyan fognak lélegezni a Marsra utazó űrhajósok

Ez pipa: megoldódni látszik, hogyan fognak lélegezni a Marsra utazó űrhajósok

Hosszú Katinka világbajnok 200 pillangón

Hosszú Katinka világbajnok 200 pillangón

Forradalmi megoldással állt elő az Intel, amivel képesek leküzdeni a fizikát

Forradalmi megoldással állt elő az Intel, amivel képesek leküzdeni a fizikát