szerző:
hvg.hu

Úgy lett az iPhone X-et reklámozó vírusvideó az Apple 7 perces klipjéből, hogy valójában nem is kerül elő a filmben a jubileumi iPhone.

A kínai új évre időzítve jelent meg az Apple szívszorító videoklipje, amelyet Kínában már több mint 68 millióan néztek meg, és a YouTube számlálója is a kétmillióhoz közelít. A „3 perc” című filmecske igaz történeten alapszik. A főszereplője egy anyuka, aki kalauzként dolgozik Kína egyik leghosszabb vasútvonalán, és mindössze három perce van arra, hogy az egyik állomáson találkozhasson a kisfiával.

Egy iPhone X-et reklámozó videóról van szó, azonban a filmben sehol sem tűnik fel a jubileumi készülék. Ennek ellenére komoly szerepet játszik benne, ugyanis a teljes klipet iPhone X-zel készítették. Ez is egy remek példa az Apple azon tervére, hogy megmutassa, miként használhatók kreatív célra a hardverei és a szoftverei.

Hogy mennyire hat majd egy ilyen reklám az iPhone X értékesítésére az év egyik legfontosabb időszakában Kínában, azt még nem tudni. Mindenesetre a jubileumi iPhone, amely tavaly novemberben mutatkozott be Kínában, az egyik legnépszerűbb telefonná vált, és olyan márkákkal versenyez, mint a Huawei, a Xiaomi és a Samsung.

A klipet a díjnyertes hongkongi rendező, Peter Chan jegyzi. Az alábbi – time lapse – videó azt mutatja, hogyan készült a klip az iPhone X-zel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Klímaváltozás, természeti katasztrófák, kiberháború – a jövő évi CES ezekre is megoldást villant

Klímaváltozás, természeti katasztrófák, kiberháború – a jövő évi CES ezekre is megoldást villant

A 90-es évek óta először vesztett két bajnokit egymás után a Veszprém kézilabda csapata

A 90-es évek óta először vesztett két bajnokit egymás után a Veszprém kézilabda csapata

Hogyan lehetünk jobbak a munkánkban?

Hogyan lehetünk jobbak a munkánkban?

A poloska a kórházakban már veszélyforrás, nem csak kellemetlen élmény

A poloska a kórházakban már veszélyforrás, nem csak kellemetlen élmény

Manfred Weber: A Néppártnak vannak alapelvei, ezért fogadta el a többség a Sargentini-jelentést

Manfred Weber: A Néppártnak vannak alapelvei, ezért fogadta el a többség a Sargentini-jelentést

Birkafelvonulás Madridban

Birkafelvonulás Madridban