Mintha egy 50 km/h-val haladó autó fékezését a kereszteződés előtt 6 km-rel kellene elkezdeni

Miután befejezte a Mars felső légkörében végrehajtott teljes fékezési manőverét, az ExoMars európai-orosz kutatási projekt szondája hamarosan megkezdi a metángáz utáni kutatást a vörös bolygó légkörében – közölte az Európai Űrügynökség (ESA).

  • MTI MTI
Mintha egy 50 km/h-val haladó autó fékezését a kereszteződés előtt 6 km-rel kellene elkezdeni

"Most végre elkezdődhet a misszió. Csaknem kétévnyi kemény munka után megkezdődik a tudományos kutatás, és learathatjuk az eddigi előkészületek babérjait" – mondta Paolo Ferri, az ESA missziójának vezetője.

A Roszkozmosz orosz űrhivatal és az ESA élet nyomait keresi a Marson. A szondát az ESA Darmstadtban lévő műholdirányító központjából vezérlik. "Hihetetlenül nehéz vállalkozás légköri fékezések kivitelezése egy 220 millió kilométer távolságban lévő idegen bolygó körül" – áll az ESA közleményében. Összehasonlításképpen: ilyen körülmények között egy 50 kilométer per órás sebességgel haladó autó fékezését a kereszteződés előtt hat kilométerrel kellene elkezdeni.

A szondát 2016 októberében állították a Mars körüli pályára. A tervek szerint az utolsó manővert követően március közepén elkezdi a vörös bolygó légkörének elemzését. 2020-ban egy távolról irányított járművet, egy rovert küldenek a Marsra.