szerző:
hvg.hu

Az Európai Bizottság legfrissebb ajánlása szerint az internetes kártékony tartalmak az első órákban fejtik ki a legerősebb hatásukat, ezért a megjelenésük után szinte azonnal le kell rájuk csapni. A technológiai cégeknek ehhez igazi moderátorhadsereget kell felállítaniuk.

A terrorizmus elleni küzdelem egyik legnehezebb része, hogy az erre buzdító bármilyen tartalmakat minden platformról a lehető leggyorsabban töröljék, és ne hagyják, hogy máshol esetleg felbukkanjon. Angela Merkelék például tavaly októberben lépétették életbe azt a törvényt, amely értelmében a közösségi szolgáltatásoknak 24 órájuk van arra, hogy a platformjukon megjelenő gyűlöletbeszédet töröljék, különben akkora bírságot zúdítanak rájuk, hogy az még a legnagyobbaknak is fájna. Ezúttal az Európai Bizottság lépett a tettek mezejére, igaz, egyelőre csak ajánlás szintjén.

A szervezet a napokban egy kiterjedt iránymutatást küldött a Google, a Facebook és más tech cégek számára a terrorozmussal kapcsolatos és minden más illegális tartalmak törlésére vonatkozóan. Az ajánlás ugyanúgy vonatkozik a gyűlöletbeszédre, mint a szerzői jogok megsértésére vagy épp a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos tartalmak terjesztésére.

©

Az Európai Bizottság szerint az online terrorista tartalmak különösen súlyos veszélyt jelentenek az európaiak biztonságára nézve, és széles körű elterjedésük sürgős fellépést igényel. Az ajánlás értelmében ezért a Google-nek, a Facebooknak és a többi nagy tech cégnek

a bejelentéstől számított egy órán belül

el kell távolítaniuk az ilyen tartalmakat. A szakemberek szerint az „egyórás szabályra” azért van szükség, mert a terrorista tartalmak online megjelenésük első óráiban a legkártékonyabbak.

Az Európai Bizottság alelnöke, Andrus Ansip szerint bár a legtöbb platformról az önszabályozásnak köszönhetően ma már sokkal hamarabb eltűnnek az ilyen tartalmak, mint korábban, még mindig van hova fejlődni.

©

A szervezet gyorsabb felderítést és hatékony eltávolítást szeretne, hogy a tartalmak ne jelenjenek meg újra a platformokon. A kisebb platformok támogatása érdekében a vállalkozásoknak meg kell osztaniuk egymással a megfelelő technológiai eszközöket, és ki kell dolgozniuk az illetékes hatóságokkal, többek között az Europollal való jobb együttműködéssel kapcsolatos működési szabályokat is.

Az Európai Bizottság ajánlásai egyelőre csupán irányadóak, ám a szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy ha egy bírósági tárgyalásra kerülne a sor, jogi hivatkozásként lehetne azt felhasználni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!