A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Folyékony hidrogén és hélium örvénylő keveréke, valamint futóáramlatok rejlenek a Jupiter felhői alatt – számoltak be friss eredményeikről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei, akik a gázóriás körül keringő Juno űrszonda révén nyertek egyedülálló bepillantást a planéta belső szerkezetébe.
A kutatóknak eddig kevés információjuk volt arról, hogy mi is történik pontosan a Naprendszer legnagyobb bolygójának vörös, barna, sárga és fehér színekben pompázó vastag felhőtakarója alatt. A szilárd felszín nélküli gázóriás lévén a Jupiterről csupán körülötte keringve tudnak információkat gyűjteni. A Juno űrszondát éppen ezért arra tervezték, hogy belessen a felhők alá.
A gigászi bolygót 99 százalékban hidrogén és hélium alkotja. A Juno adatai szerint a bolygó belseje felé haladva a sűrűség fokozatosan növekszik. A bolygó futóáramlatai, amelyek kapcsolatban állnak a felszínnel, mintegy háromezer kilométerrel buknak a felhőszint alá, és a planéta legbelső részét folyékony hidrogén és hélium keveréke alkotja, amely úgy forog, mintha szilárd test lenne.
A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a bolygónak talán magja is van, amelyet forró kőzet és víz alkothat, de ez is folyékony lehet, nem szilárd halmazállapotú. A Juno adataiból továbbá egy kicsi, ám jelentőséggel bíró aszimmetriát mutattak ki a Jupiter északi és déli féltekéjének gravitációs mezeje között, amit a futóáramlatok okoznak.
A NASA Juno űrszondája 2016 júliusában állt sikeresen pályára a gázóriás körül. A főként napenergiával működő járművet a floridai Cape Canaveralból indították útnak, elsődleges küldetése a Jupiter mágneses mezejének felmérése. A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját.
A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójáé együttvéve, ezért úgy gondolják, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.