A Google majd egy éve jelentette be azt a fejlesztést, amellyel képes kvázi "felokosítani" a mobiltelefon kameráját. A Google Lens nevű fejlesztés lényegét a mögötte húzódó mesterséges intelligencia jelenti: ha egy adott tárgyat (például egy növényt) fotózunk, akkor a képi felismerés segítségével nemcsak azt tudja megmondani, hogy egy növényt akarunk fotózni, hanem azt is, hogy pontosan milyet.
Ez azonban messze nem minden, a Lens ugyanis képes felismerni például azt is, ha egy boltra irányítjuk a kamerát, majd fel is dobja nekünk a legfontosabb információkat. De hasonlóan hasznos képessége, hogy a wifi hálózathoz úgy is csatlakozhatunk, a kamerát a jelszóra irányítjuk. (A kiberbiztonsági szakemberek valószínűleg ezen a ponton mormolnak el egy halk jajt.)
A Lens végül néhány hónapja, 2017 novemberében indult el, ám azt csak a Pixel 2 tudta használni. Egészen mostanáig: minden androidos mobil és iPhone számára elérhetővé tették a funkciót. [Frissítés: felhasználói visszajelzések alapján úgy tűnik, egyelőre csak a 8.0 verziós Androidot futtató készülékeken elérhető az alkalmazás. A régebbi Android-verziókra várhatóan fokozatosan érkezik majd.]
Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni a Google Fotókat – a Lens ugyanis az appon belül található meg –, vagy ha már ott van a készüléken, frissítsük az appot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.