szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az erőszakos tartalmak kiszűrése mellett a homoszexualitással kapcsolatos bejegyzéseket is törölte volna felületéről a Weibo. A tisztogatásnak is betudható akció híre óriási felháborodást váltott ki.

A „derűs és harmonikus” üzemelés jegyében nem várt lépésre szánta el magát pénteken a kínai Facebooknak is nevezett, több száz millió felhasználóval rendelkező Weibo: a közösségi oldal az áramvonalasítás jegyében minden, erőszakosnak számító tartalmat és a pornográf témájú bejegyzést kiszűrt volna, de a tisztogatás a homoszexualitással kapcsolatban lévő posztokra is vonatkozott.

Az oldalra regisztrált felhasználók közül több ezren „meleg vagyok” hashtaggel reagáltak a Weibo megbélyegző és kirekesztőnek tűnő akciójára, később pedig újabb tiltakozási hullám kezdődött. A What's on Weibón írtak szerint az oldal ennek hatására gyakorlatilag kihátrált korábbi terve mögül, majd nem kis ellentmondásba keveredve jelezték: nem kívántak a meleg tartalmakkal foglalkozni, a három hónapig tartó szűrési időszak pedig elsősorban a pornográf és erőszakos tartalmak kiszűrését célozta. A bejegyzésben egyúttal köszönetet mondtak a rengeteg felhasználói „visszajelzésért” cserébe, amit később az oldal LMBTQ fiókja is kommentált, miszerint tisztelik azokat, akik mások.

Noha a Weibo elmeszelte tervezett lépését, a kínai kormány kezében összpontosuló hatalmi erő ettől függetlenül is szabályozhat bizonyos szolgáltatásokat, különösen akkor, ha úgy érzik, azok biztonsági kockázatot jelentenek az államra nézve. Erről egyelőre azonban nincs szó, és remélhetőleg nem is kerül rá sor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!