Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Sergey Brin, a Google társalapítója szokásos éves levelében a mesterséges intelligenciára helyezte a hangsúlyt.
Az elmúlt éveben jó néhány olyan hangot lehetett már hallani, akik a mesterséges intelligencia – és annak fejlesztése – kapcsán óvatosságra intettek. Ilyen volt például Stephen Hawking, de erős aggályainak adott hangot Elon Musk is. Most egy újabb szaktekintély figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire.
A napokban a Google társalapítója, Sergey Brin szerint a mesterséges intelligencia jelenlegi fejlesztése egyfajta technológiai reneszánszot hoz el. Az újdonságnak aminek azonban nemcsak pozitív oldala, veszélyei is lehetnek. A mesterséges intelligencia új kérdéseket és újfajta felelősséget is jelent.
Brin megjegyzi, a Google 1998-as megalapításakor a neurális hálózatok és a mesterséges intelligencia csupán "lábjegyzet" volt a számítástechnikában, az elmúlt egy évtized gépi tanulása azonban megváltoztatta mindezt. Mára ezeknek az algoritmusoknak a zöme irányítja a Google legtöbb szolgáltatását: ott fut a Google Fotók vagy a Google Fordító hátterében, irányítja a Waymo önvezető autóit, betegségeket diagnosztizál, új bolygókat fedez fel.
A szakember szerint ugyanakkor több kérdés is felmerül a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: van, aki a sci-fikben látott kimeneteltől fél, mások az önvezető autók elterjedését várják tőle. Brin szerint az Alphabet minden ilyen problémát figyelembe vesz, beleértve az algoritmusok munkaerőpiacra és az álhírek terjedésére gyakorolt hatását is.
Érdekes ugyanakkor, hogy Brin nem tett említést az egyik "legnyilvánvalóbb" területről, a mesterséges intelligencia katonai felhasználásról. Ez azért is érdekes, mert az Alphabet nemrég a Pentagonnak segített olyan gépi tanulási eszközökkel, amelyek a drónfelvételek elemzését végzik el. Bár a cég határozottan kijelentette, a fejlesztést kizárólag "nem támadó jellegű" feladatra használják fel, a Google alkalmazottai mégis azt követelték, a cég szálljon ki a katonai projektből.
Brin szerint a jövőre nézve ő maga optimista, mégis egy olyan úton jár a világ, amelyen óvatosan, felelősséggel és alázattal kell végigmennünk. A The Verge szerint mindez azt jelenti: a mostani helyzetből már nincs visszaút.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.