Az USA most már nagyon megtalálná a földönkívülieket, 10 millió dollárt költenének erre

Tízmillió dollárt biztosítana az amerikai kongresszus a SETI néven ismert, földönkívüliek keresését célzó programra.

  • hvg.hu hvg.hu
Az USA most már nagyon megtalálná a földönkívülieket, 10 millió dollárt költenének erre

Huszonöt éve nem kapott annyi támogatást az Egyesült Államok kormányától az idegenek keresésére specializálódott amerikai intézet (SETI), mint amennyit most készülnek odaítélni – írja a Live Science. Az amerikai képviselőház által beterjesztett törvényjavaslat, ha elfogadják, 10 millió dollárt biztosít a következő két évre ahhoz, hogy a SETI idegenek jelei – például rádióhullámok – után kutasson a világűrben.

A NASA költségvetéséből legutóbb 1992-ben jutott ilyen nagyságrendű összeghez a SETI, amiből aztán 1993-ig gazdálkodhatott. Akkor Richard Bryan szenátor állítatta le a véleménye szerint csak pénzt pazarló programot.

A SETI ugyanakkor azóta is működik, a SETI@home projektben például mi magunk is segédkezhetünk a világűrből fogott rádiójeleket analizálásában. Az intézet szerint egyébként egyáltalán nem hiábavaló a munka: egyik munkatársuk 2014-ben tett nyilatkozata szerint a következő két évtizeden belül megtalálhatjuk a földön kívüli életformákat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.