szerző:
hvg.hu

Több mint egy hónapja, hogy aktivizálta magát a Kilauea, de továbbra sem tűnik olyannak a helyzet, hogy a vulkánkitörés rövid időn belül abbamaradna. Amerikai geológusok közben folyamatosan méréseket végeznek, néhány döbbenetes eredményt pedig meg is osztottak.

Pokoli heteket él meg mostanában Hawaii, hiszen május elején tombolni kezdett a Kilauea, a folyamatos kitörések miatt pedig esély sem mutatkozik rá, hogy valamelyest legalább csillapodna a helyzet – egyelőre legalábbis nagyon úgy tűnik.

Az amerikai geológiai intézet szakemberei időközben több mérést is elvégeztek, illetve végeznek ezekben a napokban is. Méréseik során arra is kíváncsiak voltak, mégis mekkora az a mennyiség, amely eddig a földfelszínre került a tűzhányó által termelt lávából. Az első eredményeket már megosztották, és mint kiderült, döbbenetes számadatokról van szó.

©

Eszerint a Kilauea május 3-a óta tartó folyamatos kitörése során 113,5 millió köbméter kőzetolvadékot lökött ki, majd terített szét a felszínen, amely a szakemberek számításai szerint 45 400 olimpiai úszómedence és 11,3 millió teherautó tartalmának felel meg. Más szemszögből nézve: ez a lávamennyiség egész Manhattant képes lenne betemetni, úgy, hogy közben több mint két méter mélyre nyomná le a föld alá a teljes városrészt.

Wendy Stovall vulkanológus szerint a grandiózusnak tűnő számok valójában nagyon elmaradnak a szintén Hawaiin található Mauna Loa utolsó, 1984-ben bekövetkezett kitörésétől. Az a tűzhányó ugyanis csaknem még egyszer annyi magmát termelt ki magából, mint amennyit a Kilauea esetében nemrég összeszámoltak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!