Balogh Csaba
Balogh Csaba

A vállalat közlése szerint "saját döntésére" távozik a Microsoft Magyarország éléről Szentkuti Gabriella. A lépés időzítése egy, a szerkesztőségünkbe néhány napja érkezett e-mail fényében meglehetősen furcsának tűnik. Az ügyvezető igazgató regnálása alatt tört ki az vállalat hazai képviseletének eddigi legnagyobb botránya.

Szentkuti Gabriella 2014 augusztusában stratégiai igazgatóként csatlakozott a céghez, majd kiemelkedő teljesítményének köszönhetően 2015. július 1-től a Microsoft Magyarország ügyvezetői pozícióját töltötte be.

Az elmúlt három évben hozzájárult a magyar leányvállalat kiváló eredményeihez, irányítása alatt a felhőszolgáltatások használata ugrásszerűen megnövekedett a piacon. Vezetése és üzleti kezdeményezései jelentős szerepet játszottak a hazai ügyfelek és szervezetek korszerűsítésének felgyorsításában és digitális transzformációjuk elősegítésében – olvasható a vállalat közleményében.

Mint ismeretes, éppen Szentkuti hivatalba lépésének évében kezdődött az az ügy, amelyben két cég révén is pénzhez juthatott Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje a kormányzati intézmények túlárazott szoftverbeszerzéseiből. A Microsoft magyarországi képviselete tavaly december közepén mondta fel több hazai viszonteladójával kötött szerződéseit. Négy nagy partner közül hárommal (Humansoft Kft., Euro One Zrt. és Racionet Zrt.) is szakított a cég, amely etikai okokkal indokolta a lépést. A szerződésbontásra nem önszántából szátna el magát a Microsoft hazai képviselete: korábbi sajtóinformációk szerint a teljes államigazgatást érintő Microsoft-botrány vizsgálatába az amerikai anyacég révén az FBI is beszállt.

Saját döntésére

Szentkuti Gabriella
©

A Microsoft által hétfőn (július 2-án) kiadott közlemény úgy fogalmaz, az ügyvezető igazgató "az amerikai pénzügyi év végén, saját döntésére távozik a Microsoft Magyarország éléről". Ez június 30-ai távozást jelent, de mivel az a nap szombatra esett, így a dolognak jó eséllyel már pénteken, azaz június 29-én végleg el kellett dőlnie.

A távozást, különösen a "saját döntésére" kitételt érdekes fénybe helyezi, hogy néhány nappal korábban, június 20-án és 21-én még egy interjúlehetőségről szóló e-mail érkezett szerkesztőségünkbe. Ebben a vállalat kommunikációs feladatainak ellátásába besegítő Uniomedia képviselője úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia "a Microsoft számára nagyon fontos téma, és kifejezetten szeretnék, hogy a jövőben a magyar SUB [leányvállalat] számára is egyre fontosabbá váljon, szem elé kerüljön". Ennek jegyében egy exkluzív interjúlehetőséget ajánlottak fel az ügyvezetővel.

Logikusnak tűnik, hogy június 21-én a Microsoft Magyarországnál még senki nem tudott Szentkuti távozásáról, ő maga sem. Hiszen aligha forszírozták volna a kommunikációs szakemberek, hogy úgy készítsünk interjút egy ügyvezetővel, hogy nemhogy a cikk megjelenésére, már az interjú rögzítésére is csak kevés esély mutatkozik Szentkuti hivatali idejében. A döntés tehát jó eséllyel a múlt héten született meg. Egy ilyen kaliberű vállalat ügyvezetői székében három éve ülő igazgató esetében legalábbis furcsa, ha egyik héten közepén még interjúban szeretné erősíteni szakértői pozícióját, majd a következő hét utolsó napján már saját kérésére nem is dolgozik a cégnél.

Szentkuti Gabriella utódját a későbbiekben jelenti be a Microsoft.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film