Az egyik legismertebb legós csatorna, a The Brick Wall üzemeltetőjének is van pár különös építménye, de ezek semmik azokhoz képest, amelyeket egy Adam Woodworth nevű férfi készít: ő ugyanis előszeretettel építi meg a figurák valóságbeli megfelelőjét.
Woodworth nemrég a fejébe vette, hogy az 1990-ben debütált szett, a The International Jetport egyik ikonikus darabjából, a sárga helikopterből is elkészíti a működőképes, vagyis repülni képes változatot. Így is tett, és némi tervezés után megszületett a jármű pontosan 10-szer nagyobb mása.
Hogy az eszköz a levegőbe tudjon emelkedni, Woodworth egy igazi motort szerelt bele, amely a YouTube-on megjelent tesztrepülést látva remekül vizsgázott, a gép különösebb erőlködés nélkül elrugaszkodott a földről, és simán megtett pár métert.
A férfinak némi módosítást is eszközölni kellett, hogy a helikopter tényleg repülni tudjon, hiszen a robosztus propellerek önmagukban képtelenek lettek volna megmozdítani. Woodworth ezért kisebb lapátokat szerelt az eszköz talpába, amelyek kellő teljesítményét nyújtanak ahhoz, hogy a játékrepülő a szó szoros értelmében szárnyra kapjon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.