szerző:
hvg.hu

Sok mindent és mindenkit bírált már valami miatt Donald Trump, a technológiai vállalatok azonban nagyrészt elkerülték az amerikai elnök ezen, a legtöbbször korántsem visszafogott gondolatait. Most fordult a kocka, és új ellenség született: a Google.

Szokásosan a Twitteren fogalmazott meg súlyos vádakat Donald Trump, aki ezúttal a Google-ben, illetve a kereső által használt algoritmusban látta meg a népellenséget: az amerikai elnök szerint a társaság manipulálja a találatokat, az így megjelenített eredményeket pedig a számára kedvezőtlen tartalmak felé tolja el, miközben a konzervatív hangok nem, csak az általa "Fake News Media"-nak nevezett sajtótermékek kapnak megjelenési lehetőséget.

Az elnök két, ezzel kapcsolatos tweetet is megosztott kedden. Ezekben arról értekezik, hogy a Google szerinte belepiszkál a találatokba, mert a "Trump News" kifejezésre rákeresve 96 százalékban baloldali médiumok tartalmai jönnek elő, olyan sajtótermékek cikkei és videói, amelyek Trump szerint egyértelműen rossz színben akarják őt feltüntetni.

A másik bejegyzés bár egy fokkal visszafogottabb lett, a legérdekesebb mégis ebben van: Trump ugyanis azt írta, mindez veszélyes szituációt teremt, a kérdést ezért tisztázni kell, a helyzet "kezelve lesz". Az nem világos, Trump pontosan mire gondolt ez alatt, ha egyáltalán valódi cselekvés társul majd az újabb internetes kirohanásához. Az ugyanakkor köztudott: az amerikai elnök több sajtótermék kérdését is lesöpörte az utóbbi időben, mondván, nem nyilatkozik valótlan információkat megosztó portálnak. Így járt a CNN egyik riportere is, mikor Trump a sajtótájékoztató(!) során inkább kioktatta a kérdezőt.

Az elnök gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow egy későbbi, a Fehér Házban tartott esemény alkalmával arról beszélt újságíróknak, hogy meg fogják vizsgálni, kormányzatilag van-e lehetőség arra, hogy valamilyen módon szabályozni lehessen a Google keresőrendszerét.

A keresőóriás a TechCrunch kérdésére azt írta: a keresési eredményeket politikai hovatartozástól függetlenül jelenítik meg, ha pedig valaki rákeres egy adott kulcsszóra, a felhasználók a leütött betűkhöz tartozó legrelevánsabb találatot kapják meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!