Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Már 23 áldozatot követelt a katasztrófa.
Újabb 14 holttestet találtak a kaliforniai tűzvész helyszínén, és ezzel 23-ra nőtt a halálos áldozatok száma - közölte helyi idő szerint szombaton a kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal. A holttestekre szombaton bukkantak rá, három nappal az erdőtűz keletkezése után. Az áldozatok közül többen épületekben vagy gépkocsikban rekedve haltak meg.
A tűzvész csütörtökön kezdődött a Sacramentótól északkeletre lévő Plumas erdő peremén, és eddig több tízezer hektárnyi területet perzselt fel. A 26 ezer lakosú Paradise kisváros szinte teljesen megsemmisült, 6700 épület - jórészt lakóház - vált a lángok martalékává. Kétezer tűzoltó küzd a lángok ellen, egyelőre csekély sikerrel. Több mint 150 ezer embert kellett kitelepíteni.
Donald Trump amerikai elnök rendkívüli állapotot hirdetett Butte, Los Angeles és Ventura megyében, és utasítást adott arra, hogy szövetségi forrásokat bocsássanak rendelkezésre a katasztrófavédelemre és a károk felszámolására.
Az erdőtüzek tekintetében az idei év volt az egyik legsúlyosabb az Egyesült Államok legnépesebb államában, több tűzvész pusztított, de a mostani az AP hírügynökség szerint a harmadik legsúlyosabb Kalifornia történetében.
A tűz terjedése jól látszik a Landsat műhold felvételein is, amelyeket a NASA töltött fel internetes oldalára.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.