Meghalt a szövegszerkesztő feltalálója

93 éves korában meghalt Evelyn Berezin, akit a szövegszerkesztő feltalálójaként tartanak számon.

  • hvg.hu
Meghalt a szövegszerkesztő feltalálója

Berezin unokaöccse arról tájékoztatott mindenkit, hogy a 93 éves elhunyt rákban szenvedett, a kezelést pedig visszautasította.

Evelyn Berezin 1962-ben megalkotta a világ egyik első számítógépes repülőjegy-foglaló rendszerét, de fejlesztett banki rendszert is, illetve dolgozott az amerikai hadseregnek is. 1971-ben került forgalomba a Data Secretaryt (adattitkárnő), amit a világ első szövegszerkesztőjének tartanak számon. Gépe egy méter magas volt, és tartozott hozzá egy billentyűzet, adattároló kazetták és egy nyomtató is.

A Redactron nevű cégénél ezekben az időkben kilencen dolgoztak, a létszámot ötszáz fősre növelték egy idő után, majd Berezin 1976-től megvált a vállalattól.

(BBC)

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.