Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bár hivatalosan nem erősítette meg a Microsoft, hogy összehajtható eszközön dolgozna, számos projektje fut már ezzel kapcsolatban mind hardver-, mind szoftvervonalon.
A Microsoft egy új Windows 10 verzión dolgozik, amelyik kifejezetten az összehajtható eszközök számára készül – lebegtette meg a hírt a BuildFeed. A projekt (10.0.18313.1004 -(rs_shell_devices_foldables.190111-1800) a Windows 10 19H1 (1903-as verzió) része lenne, ami tavasszal indul.
Egyelőre nem tudni, milyen eszközökön futna az új operációsrendszer-verzió, mindenesetre a legnyilvánvalóbbnak a Microsoft oly sokat emlegetett Andromeda kódnevű készüléke lehet, ami – a céget jól ismerő források szerint – tavasszal láthatja meg a napvilágot. Jelenleg úgy tűnik, ez egy telefon lesz.
Amúgy a Microsoft más partnerekkel is együtt dolgozik összehajtható eszközökön, hasonlóan ahhoz a stratégiához, amit a Surface-eszközöknél használt. A cég így elindíthatná saját modelljét egy új termékkategóriában, míg a partnerek – írja a Softpedia – ugyanezt a kategóriát bővítenék saját, más árfekvésű eszközeikkel.
Rossz nyelvek szerint azért ilyen nagy a titkolózás a Microsoft háza táján, hogy a cég teljesen elrejthesse a projektet, ha valami mégsem úgy sikerülne, mint ahogyan azt tervezték.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.