szerző:
hvg.hu

Nem nézi jó szemmel a Spotify dominanciáját az Amazon, ezért egy új és ingyenes szolgáltatás indítását tervezi – szellőztette meg a Billboard.

Sokak számára talán meglepetés lesz, de az Amazon most is rendelkezik zenekedvelőknek szánt szolgáltatással. Bár a felületért fizetni kell, a Prime Music túl sok pénzt valószínűleg nem termelhet, a cég ugyanis újabb indítását tervezi.

A Billboard úgy tudja, az Amazon ezúttal ingyenes verzióban gondolkodik. A felhasználóknak cserébe csupán reklámokat kell majd eltűrniük. Hasonló feltételekkel a nagy szolgáltatók közül jelenleg csak a Spotifyt lehet igénybe venni, ott mobilon a reklámok mellett komoly korlátozásokkal is jár az ingyenes verzió. Hogy az Amazon fogja-e bármiben korlátozni a reklámokat eltűrő felhasználóit, azt egyelőre nem tudni.

Az Amazon nem kommentálta a portál értesülését. A lap szerint napokon belül megszólal majd a cég, ugyanis állítólag még húsvét előtt élesíteni készül az egyelőre ismeretlen nevű szolgáltatását. Hogy pontosan mekkora és milyen zenekínálattal készülnek, szintén nem tudni, ahogy egyelőre az is kérdéses, milyen eszközökön lehet majd használni. Az Amazon feltehetően intelligens hangszóróira tervezi (már csak az irántuk való érdeklődés növelése miatt is), de számítógépen és mobilon is elérhetővé válhat.

A jelenlegi piacvezető Spotify 116 millió ingyenes felhasználó mellett 96 millió fizetős ügyféllel is rendelkezik, de egyelőre csak küzd érte, hogy az elismertség mellett profitot is termeljen. A második Apple Music 56 millió felhasználót tudhat magáénak, ők viszont mind fizetnek. A két szolgáltató között óriási különbség, hogy míg a Spotifynak csak a zenei szolgáltatásból kellene hasznot termelnie, az Apple-nél ez csak egy mellékszál, melyet akár évtizedeken át is könnyedén tudnak finanszírozni egyéb bevételeikből. A Spotify esélyeit gyengíti, hogy ez éppen így van az Amazonnál is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Ha kapott egy levelet a Spotify-tól, ki ne törölje olvasatlanul

A felhasználók zöme sem a regisztráció során, sem utána nem olvassa el egy-egy webes szolgáltatás szabályzatát. A Spotify felhasználási feltételei most igen fontos változásokon esnek át, erről küldtek ki most magyar nyelvű levelet is az érintetteknek.

Családbarát ország? Számoljunk csak, mennyit kell adózniuk a gyerekeseknek!

Családbarát ország? Számoljunk csak, mennyit kell adózniuk a gyerekeseknek!

Egy fehér ló sétál egyedül minden nap az utcákon – a rendőrséget sem zavarja

Egy fehér ló sétál egyedül minden nap az utcákon – a rendőrséget sem zavarja

Újabb robbanás volt Srí Lankán

Újabb robbanás volt Srí Lankán

Tagadják, hogy a Trianon-emlékmű miatt bontanának bele az Agrárminisztériumba

Tagadják, hogy a Trianon-emlékmű miatt bontanának bele az Agrárminisztériumba

A magyar Sheldon szépen helyreteszi a vezetés közben mobilozókat

A magyar Sheldon szépen helyreteszi a vezetés közben mobilozókat

Münchenben javítana Fucsovics

Münchenben javítana Fucsovics