szerző:
hvg.hu

Új csalásforma hódít az Egyesült Királyságban. A jelenség során a tolvajok a megszerzett személyes adatokkal rendelést adnak le, de a címre kivitt eszköz végül mégsem a vevő kezében köt ki.

Csalók érdekes új módszerére hívja fel a figyelmet a BBC, amelynek károsultak nyilatkoztak az ellenük elkövetett bűncselekményről. A trükk elengedhetetlen része a megszerzett személyes adatok, ezeket használják fel a csalók, hogy valamilyen drága holmira rendelést adjanak le.

A csomagot a futárszolgálat ki is viszi (ők semmit nem sejtenek, hiszen csak a munkájukat végzik), ám mire az áldozat felocsúdna, a készüléknek már nyoma veszett. A brit média szerint a csavar a szállítást követően jön. A másik fél először nem érti, miről van szó, nem emlékszik, hogy bármit is kért volna. Mire azonban utánanézne, az ajtónál megint kopogtatnak: egy futár érkezett vissza (na, persze nem ugyanaz a személy, csak a ruhájuk egyezik), hogy szóljon, a csomagot téves címre kézbesítették, ezért átvenné azt.

A BBC szerint az átvétellel történik meg az átverés, az ugyanis, aki notebookot, táblagépet vagy a telefont visszakéri, maga a csaló, aki a terméket előzőleg – a másik nevében – lerendelte.

Which? brit fogyasztóvédelmi szervezet szerint ez a fajta csalásforma egyike a korszerűbb módszereknek, amit az elkövetők mostanában alkalmazni kezdtek. Mivel konkrét károsultakról is tudni, azt javasolták, ha olyan futár érkezik, aki a korábban kézbesített csomagot visszakérné, ne adjanak át neki semmit, helyette hívják az érintett céget, és ha szükséges, a rendőrséget is.

Azok, akik nem észleltek gyanús tevékenységet online fiókjuk körül, elvileg biztonságban vannak, a szigetországban történt bűncselekményeket ugyanis a megszerzett személyes adatokat (név, cím, telefonszám, illetve a bankszámlához tartozó információk) használva követik el a csalók.

Egy bajba jutott pár azt mondta, rémisztő, hogy egyesek milyen messzire el tudnak jutni néhány számmal és betűvel a birtokukban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új pszichoaktív anyagot találtak egy budapesti testvérpárnál

Új pszichoaktív anyagot találtak egy budapesti testvérpárnál

Egér szaladgált a Bajcsy-Zsilinszky kórház fizetős szobájában

Egér szaladgált a Bajcsy-Zsilinszky kórház fizetős szobájában

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Lecsaptak a rendőrök a budapesti bulihelyekre

Lecsaptak a rendőrök a budapesti bulihelyekre

A csomagküldésnek is van Uberje, ráadásul több is

A csomagküldésnek is van Uberje, ráadásul több is

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post