„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kétszer deltásabbak az átlagegérnél.
Kedden érkezett vissza a Földre – illetve a Csendes-óceánba – a SpaceX Dragon űrhajó kapszulája a Nemzetközi Űrállomásról. Az űrjármű egyebek mellett negyven egeret hozott vissza.
Közülük nyolc azon felül is különleges, hogy megjárták a világűrt. Ezeket genetikailag módosították, ami rendkívüli izomtömeget eredményezett.
A tudósok kiiktattak egy fehérjét, ennek eredményeképp a rágcsálók körülbelül kétszer izmosabbak az átlagos társaiknál. Segítségükkel a súlytalanságban bekövetkező csontritkulást és az izmok visszafejlődését tanulmányozhatják.
A kutatás célja, hogy a kérdéses fehérje – a miosztatin – manipulálásával a hosszú távú küldetések során ellensúlyozzák az űrhajósok izomveszteségét. Emellett az eljárás segíthet az idősek és egyes betegek erősítésében is. (Futurism)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.