„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Mióta a fejlesztők széles körben elérhetővé tették, hogy a weboldalak is küldhessenek értesítéseket, egyre káoszosabb a helyzet a böngészőkben. Erre reagál a Chrome böngésző következő verziójával a Google.
Egyre több van azokból az értesítésekből, melyekkel a weboldalak bombázzák a felhasználókat. A Chrome 80-as verziójának hamarosan érkező asztali számítógépes és mobilos kiadásába ezért kerül be a Quiet UI nevű újdonság, amit a Beállítások menüpontban kapcsolhat majd be, aki szeretné elérni, hogy a weboldalak ne küldözgessenek neki értesítéseket. Jó hír, hogy a legtöbbeknek még csak bíbelődniük sem kell majd az újdonság beállításával: automatikusan bekapcsolódik majd az értesítésblokkolás azoknál, akik eddig is előszeretettel utasították el a weboldalak vonatkozó engedélykéréseit.
Emellett a Chrome automatikusan kikapcsolja majd az értesítéseket a weboldalaknál, melyeken a felhasználók jelentős része egyébként is deaktiválni szokta a lehetőséget.
A fejlesztők az értesítések méretén is változtattak, a felugró buborékok a Chrome új verziójában már kevésbé zavaró formában tűnnek fel.
Az újdonságot tartalmazó Chrome 80 február 4-én érkezik majd meg frissítés formájában a számítógépekre és telefonokra.
Ha máskor is tudni szeretne a Chrome új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.