Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A szarvas álganajtúró nem ürülékből készült golyót hemperget maga előtt, hanem gombát. Most Magyarországon bukkantak egy példányára.
Egy ritka bogárfajt, úgynevezett szarvas álganajtúrót (Bolbelasmus unicornis) azonosítottak a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzettel határos Kozárdon. A bogarat még július 28-án fedezték fel, de arról csak most számolt be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője.
Harmos Krisztián szerint a talált bogár egész Európában ritka, érdekessége pedig, hogy nem állati ürülékből gyúrt golyókat görget maga előtt, hanem gombákat. Sőt:
ez a bogár akár félmétert is leás a földbe, hogy a petéit az ott található gombákba helyezze.
Az álganéjtúró lárvái a gombában fejlődnek és bábozódnak, imágói áttelelnek, majd májustól augusztusig rajzanak. "A lámpa fényében, a fű fölött alacsonyan repülő szarvas álganéjtúrókat nem nehéz észrevenni és meghatározni. Megtalálásukat inkább az nehezíti, hogy nagyon rövid ideig, 15-30 percig rajzanak, így esténként csak egy-egy szűkebb területet tudunk átvizsgálni" – mondta a bogárról a megtaláló.
A rovar eszmei értéke a szakértők szerint 50 000 forint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.