szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint egymillió tonna, már kezelt hűtővízről van szó, amit nem tudnak tovább hol tárolni. Elpárologni meg nem fog.

A japán kormány eldöntötte, hogy az óceánba eresztik a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét – jelentette japán médiaközlésekre hivatkozva pénteken a Reuters hírügynökség. A formális döntést a híradások szerint még ebben a hónapban közzéteszik.

Az erőművet működtető Tokyo Electric Power cég több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtött tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát.

Egy japán szakértői bizottság idén januárban tett javaslatot a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle. Az ipari minisztériumhoz tartozó bizottság azt a lehetőséget is vizsgálta, hogy a vizet hagyják elpárologni, de ezt a megoldást végül elvetették.

Az évek alatt felhalmozódott rengeteg hűtővizet kezelték, és a Tokyo Electric tájékoztatása szerint a vízben lévő 62 radioaktív elem – kivéve a trícium – szintje lecsökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre.

Az erőmű területén már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat. A megolvadt fűtőelemek eltávolítása a tervek szerint 2021-ben kezdődhet meg, és tíz éven át tart majd. Az erőmű hat reaktorának pihentető tartályaiban 4741 fűtőelem van, és 1,2 millió tonna szennyezett hűtővíz gyűlt fel az e célra telepített tartályokban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megtartják a grandiózus augusztus 20-ai tűzijátékot, a kormány titokban csak elnapolta

Megtartják a grandiózus augusztus 20-ai tűzijátékot, a kormány titokban csak elnapolta

Ha a háziorvos rendeli a mentőt, neki kell megmondania, hová vigyék a beteget

Ha a háziorvos rendeli a mentőt, neki kell megmondania, hová vigyék a beteget

Szétnézett Csernobilban az egyik legjobban működő robot

Szétnézett Csernobilban az egyik legjobban működő robot