Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nem a jól megszokott képernyők várják majd a felhasználót, amikor elindul a Windows 11 telepítője. Ezt már képek is igazolják.
A Microsoft egy teljesen új Windows-élményt kíván útnak indítani a 11-es rendszer megjelenésével, legalábbis ez szűrhető le abból, hogy még a szoftver telepítése sem a megszokott képernyők előtt zajlik majd.
A fenti következtetést a Neowin által közreadott képernyőképek is igazolni látszanak. A portál ugyanis egyike azoknak a szerencséseknek, akik már közelebbről is megvizsgálhatták a hivatalosan június 24-én debütáló felületet.
A telepítés folyamata egyébként a Windows 10-hez hasonló lesz (újabb lépésekre tehát nem kell számítani), a menet közben megjelenő képernyők azonban teljesen máshogy festenek: az ablakok lekerítettek, dizájn pedig sokkal jövőszerűbb, letisztultabb.
A Neowin szerint az élmény nem sokban tér el az Apple macOS-ától.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.