Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az előfizetéses alapon működő szolgáltatás nem egyetlen szoftver, hanem egy felhőben működő PC.
A Microsoft hivatalosan is bejelentette új szolgáltatását, ami havidíjért kínál majd hozzáférést egy felhőben működő, többféle szoftverrel rendelkező számítógéphez. A fejlesztés főként azoknak jelenthet segítséget, akiknek nincs lehetőségük modern a programok futtatására. Például azért, mert az otthoni gép nem képes rá, újat pedig nem tudnak vásárolni.
A Windows 365 néven érkező újdonság legfontosabb előnye, hogy az év minden napján, éjjel-nappal üzemel majd. Az előfizetők ennek megfelelően bármikor rácsatlakozhatnak, és addig használhatják, ameddig akarják. Az egész tehát olyasmi lesz, mint egy rendes, otthoni számítógép,
azzal a különbséggel, hogy a rendszert a Microsoft távoli szerverei működtetik.
Mivel az egész felület a felhőben lesz elérhető, a rendszeren lévő adatok sem helyben tárolódnak majd, hanem a Microsoft platformján. Ezzel kapcsolatban a redmondi cég azt ígérte, hogy a lehető legkorszerűbb védelemre törekednek, a belépéshez pedig sokféle azonosítási lehetőséget vehetnek majd igénybe a felhasználók.
A Windows 365 további előnye a Microsoft szerint, hogy a rendszerrel kapcsolatos karbantartási és frissítési feladatok is lekerülnek az ember válláról. Magyarán: minden ilyet a másik oldal intéz majd, az egyénnek pedig csupán annyi a dolga, hogy élvezze a bérelt „gép” funkcióit. Azt egyébként még nem tudni, hogy pontosan milyen költségekkel lehet majd igénybe venni a felhőalapú Windowst, de azt már igen, hogy szinte mindenen működni fog – még mobilról is. A rendszer augusztus 2-án debütál.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.