Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az indiai szakemberek szerint a szúnyogok által terjesztett dengue-láz lehet a felelős a rejtélyes indiai fertőzésekért, ezt azonban még nem sikerült bizonyítani.
Rejtélyes fertőzés terjed India északi részén. A BBC beszámolója szerint Uttar Prades állam egyes részein ütötte fel a fejét a lázzal, kiütéssel, fejfájással, hányingerrel és izületi fájdalommal járó megbetegedés. Eddig legalább 50 ember halt bele a fertőzésbe – főleg gyerekek –, több százan pedig kórházba kerültek. A szakemberek mindenkit teszteltek koronavírusra, de egyetlen esetben sem lett pozitív az eredmény.
A lap szerint a fertőzések hátterében a szúnyogok által terjesztett dengue-láz állhat, ám erre egyelőre nem találtak egyértelmű bizonyítékot. Az orvosok szerint a betegeket a vérlemezkék számának csökkenése miatt kellett kórházba szállítani, ami a dengue-láz súlyos formájára jellemző.
Neeta Kulshrestha, az indiai Firozabad egészségügyi vezetője szerint a fertőzöttek, különösen a gyerekek állapota nagyon gyorsan romlik. Az elmúlt hét 40 halottja közül 32 gyermek volt.
A dengue-láz elsősorban az ázsiai országokra jellemző, de világszerte évente összesen csaknem 100 millió súlyos megbetegedést jelentenek a szakemberek.
A BBC beszámolója kitér arra is, hogy az államban meglehetősen gyakoriak a különböző fertőzések, főként a monszun időszaka után. Az elmúlt évtizedekben többel is meg kellett már küzdeni. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az esős időszak ideális környezetet teremtett a szúnyogok szaporodásának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.