Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Windows 11 debütálása után több olyan laptop is lesz majd a boltok polcain, amelyekre a Windows 11-et telepítik előre a gyártók. Az első két ilyet a Lenovo mutatta be.
Hosszas várakozás és megannyi találgatás után a Microsoft augusztus végén végre elárulta, mikor teszi elérhetővé a Windows 11 operációs rendszert. Ezek szerint a premierre október 5-én kerül majd sor, amire nemcsak frissíteni lehet, de a tervek szerint bizonyos gyártók új laptopjain, előre telepített formában is be lehet majd szerezni.
Hogy pontosan mely gépek kerülnek majd fel a boltok polcaira a Windows 11 rendszerrel, egyelőre nem tudni, egy gyártó neve azonban már felbukkant az ezt felsoroló listán: a Lenovóé.
A kínai vállalat két olyan laptopot is bemutatott, amelyen a Microsoft legújabb operációs rendszere fut majd. Ezek szerint a 14 colos Lenovo Yoga Slim 7 Carbon, valamint a 16 colos, ultravékony Lenovo Yoga Slim 7 Pro lesznek azok, amelyek már az előre telepített Windows 11-gyel lesznek beszerezhetők. A vállalat emellett frissítette az üzleti felhasználásra szánt ThinkBook-portfólióját is, amelyeknél ingyenesen lehet majd a Windows 11-re frissíteni. Hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni.
A Lenovo Yoga Slim 7 Carbon egyébként egy 1,07 kilogrammos szerkezet, amelynek 14 colos kijelzője QHD+ felbontást kapott. A belsejében az AMD Ryzen 7 5800U processzor dolgozik, a grafikus teljesítményről pedig az NVIDIA GeForce MX450 gondoskodik. A tárhelyet tekintve egy 1 TB-os SSD került a belsejébe, memóriából pedig lesz 16 GB-os változat is.
A Yoga Slim 7 Pro ehhez képes valamelyest nagyobb, 2,1 kilogrammot nyom. A 16 colos kijelzője egy érintőpanel is, processzornak az AMD Ryzen 7 5800H-t kapta meg, a grafikus teljesítményről pedig az NVIDIA GeForce RTX 3050 gondoskodik. Memória és tárhely tekintetében ugyanazt nyújtja, mint a Slim 7 Carbon, így ezen a téren nem lesz különbség a két eszköz között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.