Egy tapasztalt sebésznek nehéz olyan röntgenképet mutatni, aminek láttán meglepődik, ám az egyik koszovói kórház orvosai valószínűleg nagyot néztek, amikor kiderült, mit kell kioperálniuk egy betegből.
A Metro beszámolója szerint egy 33 éves férfi egészben nyelt le egy Nokia 3310-es okostelefont, a készüléket pedig csak sebészi úton lehetett eltávolítani belőle.
Az orvosok szerint a beteg élete veszélyben forgott, mert a gyomra nem tudta megemészteni a készüléket. Ez volt egyébként a szerencséje is, mert ha a gyomorsava szétmarja a telefon akkumulátorát, abba egész biztosan belehal.
A Skender Teljaku, az operációt elvégző orvosi csapat vezetője a Facebookon is megosztott egy röntgenfelvételt, amelyen jól látni a gyomorban lévő készüléket.
Emellett egy másik fotót is megosztott, amin már a kioperált 3310-es látható.
A sebészeknek sikerült egy endoszkópos műtéttel kiemelniük a tárgyat, így nem kellett felvágni a beteg gyomrát. A szakember azt mondta, elégedett volt a műtéti végeredménnyel. A beteg egyébként saját maga jelentkezett a kórházban, miután a telefon lenyelését követően fájdalmat érzett a gyomrában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.