Már a NASA-nak is van képregénye, persze hogy űrhajós
First Woman címmel új, interaktív képregényt adott ki a NASA. A digitálisan is elérhető füzet egyszerre olvasnivaló és játékos ismeretterjesztő.
hvg.hu
Az amerikai űrkutatási hivatal, vagyis a NASA nagyon szeretne visszajutni a Holdra, hogy ott bázist építhessen, majd megkezdje felkészülését a majdani Mars-utazáshoz. Ehhez persze bátor űrhajósokra is szükség lesz, de nem kizárólag veteránokra. Hogy a pályát még vonzóbbá tegyék, kiadtak egy igényesebb képregényt, melynek főszereplője egy női, színesbőrű űrhajós. A hivatal ezzel azt igyekszik hangsúlyozni, hogy mindenki előtt adott a lehetőség, hogy asztronautává váljon, és új felfedezésekhez segítse az emberiséget.
A füzet ennek megfelelően a First Woman címet kapta, melyben több mint 40 oldalon mesélnek arról, hogy egy sikeres misszióhoz elsődlegesen kitartásra van szükség. A fiktív történet a nagyon is valóságos Artemisz-küldetést járja körbe, a helyszín pedig a Föld, illetve a Hold. Érdekesség, hogy a képregényhez egy alkalmazás is tartozik, amivel extra tartalmakhoz juthat az olvasó, a füzet sarkaiban pedig QR-kódok találhatók. Utóbbiakat a telefon/táblagép kamerájával kell beolvasni, melyre válaszul egy videó, vagy a Hold felszíne tűnik fel a képernyőn.
A képregényhez egy külön weboldal is készült, ahol az űrhajóstechnológiáról találhat még több információt az érdeklődő. Egy külön szekcióban pedig azoknak a női űrhajósoknak a neve és fényképe látható, akik története inspirálta a kötet elkészültét. A szövegek természetesen angol nyelvűek, így megfelelő tudásszint is kell, hogy a mondatokat értelmezni tudja valaki. Az apphoz viszont nem szükséges a(z aktív) nyelvismeret, a képernyőn megjelenő utasításokra anélkül is rájöhet a felhasználó. Az alkalmazás egyébként önmagában is elég szórakoztató, mivel az AR-t, vagyis a kiterjesztett valóságot használja. Ennek köszönhetően például az íróasztalra is „rávetíthető” az Orion űrhajó. (Az Androidra írt verziót innen, az iOS-re készültet innen töltheti le.)
A NASA képregényét online lehet olvasgatni, a már linkelt weboldalon, kicsit lejjebb görgetve. Aki akarja, egyszerű PDF-ként is letöltheti, mindkét opció teljesen ingyenes. A QR-kódok akkor is működnek, ha a füzetet a böngészőben nyitjuk meg. Akinek pedig nem okoz gondot az angol nyelv, az hangos változatban is élvezheti a művet:
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.