„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kiakadt tőle a mérleg.
Hatalmas, 3,2 méter hosszú, 2,9 méter széles és két tonna tömegű holdhal akadt egy tonhalat halászó hajó hálójába a spanyolországi Ceuta partjainál.
Az egyed Enrique Ostale tengerbiológus közlése szerint rekordméretűnek számít a régióban. „Megpróbáltuk feltenni az egy mázsát mérő mérlegre, de túl nehéz volt” – mondta Ostale, a Sevillai Egyetem tengerbiológiai laboratóriumának vezetője, akit értesítettek a különleges fogásról. Testfelépítését tekintve és más fogásokkal összehasonlítva súlyát két tonnára becsülték.
A halat először egy víz alatti kamrában különítették el, majd daruval a fedélzetre emelték pár percre, amíg Ostale és kollégái megmérték, lefotózták és DNS-mintát vettek tőle. Végül visszahelyezték a vízbe, a hal pedig sértetlenül elúszott.
A faj (Mola mola) a sebezhető kategóriába tartozik, Európában nem fogyasztható.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.