Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Google a Focus time nevű új funkciójával segíti a Naptár felhasználóit, hogy más bejegyzés ne vonja el a figyelmüket a feladatukról. Az újdonságot azonban nem mindenki kapja meg most.
Nemcsak a hétökznapi életünk során okozhatnak problémát az állandóan pittyegő értesítések, a munkavégzéstől is könnyen elvonják a figyelmünket. A Google ezért egy új funkciót tesz elérhetővé a Naptárban, hogy ha tényleg figyelnünk kell valamire, akkor legalább az oda felvitt bejegyzések értesítései ne zavarjanak bennünket.
A Focus time (magyarul valószínűleg: fókuszidő) nevű funkcióval egy olyan bejegyzést vihetünk fel a Google Naptárba, ahol kifjezetten azt az időszakot adhatjuk meg, amikor a munkára kell koncentrálnunk. Ilyenkor épp úgy jelenik meg a bejegyzés a naptárban, mint bármelyik másik, csak épp eltérő színnel, illetve kap egy kis fülhallgató ikont is, ami külön jelzi, hogy miről van szó.
Azzal, hogy beállítjuk a fókuszidőt, még megjelennek a többi eseménnyel kapcsolatos értesítések, ám megadhatjuk azt is, hogy az adott idősávban automatikusan elnémítsa például a megbeszélésekkel kapcsolatos értesítéseket.
Az újdonságot szerdán kezdte el kiadni a Google, és hamarosan a felhasználóhoz is megérkezik majd a funkció. Igaz, nem mindenkihez: a cég közlése szerint első körben csak a Google Workspace Business Standard, a Business Plus, az Enterprise Standard, az Enterprise Plus, az Education Fundamentals, az Education Teaching & Learning Upgrade, az Education Standard, az Education Plus, és a Nonprofit ügyfelek kapják majd meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.