Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ugur Sahin a való életből származó adatok alapján arról beszélt, hogy a háromszor oltottak is képesek átadni egymásnak a fertőzést, ami a variáns továbbterjedése miatt nem jó hír. A súlyos megbetegedés ellen azonban továbbra is jól véd a Pfizerrel közös készítményük.
A három oltás is kevés az omikron nevű vírusvariáns megállításához – mondta Ugur Sahin, a BioNTech első embere a Le Monde című francia napilapnak adott interjúban „a való életből származó” adatok alapján.
Sahin szerint a problémát az jelenti, hogy a még háromszor átoltottak is képesek átadni egymásnak a fertőzést, ami értelemszerűen nem segíti a variáns féken tartását.
Nyilvánvaló, hogy messze vagyunk attól a 95 százalékos hatékonyságtól, amelyet az eredeti vírus ellen elértünk”
– mondta a biotechnológiai cég vezérigazgatója, amikor a dél-afrikai vírusmutációról beszélt.
Azt is mondta ugyanakkor, hogy az oltás a súlyos megbetegedés ellen továbbra is nagyon jól véd, hiszen a Pfizerrel közösen gyártott vakcinájuk két dózisa 70 százalékos hatékonysággal csökkenti a kórházba kerülés kockázatát. Ezt Sahin szerint Nagy-Britanniából és Dél-Afrikából származó adatok is megerősítik.
Sahin minden korábbinál fontosabbnak nevezte a maszkhordást és tesztelést, ami a téli időszakban és az időseknél különösen fontos. Szerinte ezek nélkül nem tudjuk majd megfékezni az új variánst.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton azt közölte, hogy az omikron már 89 országban jelent meg (köztük Magyarországon is), és azokon a helyeken is gyorsan terjed, ahol a lakosság magas szintű immunitással rendelkezik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.