Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Parkoló lopakodót talált a Google Térképen olvasónk, képet is mutatott róla
Olvasónk beazonosította azt a lopakodót a Google térképszolgáltatásán, amelyet korábban mások is láttak repülés közben.
Ez baj: tévesen mutathatnak negatív eredményt a gyostesztek az omikron-fertőzésnél
Az amerikai gyógyszerfelügyelet szerint az antigén-gyorstesztek akkor is negatív eredmény mutathatnak, ha a betegnél az omikron már tüneteket is produkál.
Leválthatja a Samsung az Androidot a készülékeiről
A Google évek óta fejleszti a Fuchsia nevű operációs rendszerét, amely elsőként a Samsung készülékeire érkezhet meg.
Figyelmeztetnek a britek: sürgősen változtatni kellene az omikron miatt
Akik a koronavírus omikron variánsával fertőződnek meg, a leggyakrabban megfázásos tüneteket tapasztalnak. Emiatt viszont a kórokozó könnyebben és gyorsabban tud terjedni.
A vártnál is gyorsabban, 7407 km/h-val repülhet a Lockheed Martin hiperszonikus gépe
A Lockheed Martin SR-72-es repülőgépe 2025-ben repülhet először, és ha pontosak az adatok, néhány óra leforgása alatt képes lehet megkerülni a Földet.
Ha már hét közben értesülni szeretne a friss hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.