Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Még hogy a technika átok: éppen ennek segítségével menekült meg egy bajba jutott eb Angliában.
Millie-t, a hároméves Jack Russell terriert egy forradalminak tűnő ötlettel mentettek ki a minap a nádasból, ahova betévedt: egy drónra egy darabka kolbászt helyeztek, majd a járművel úgy manővereztek, hogy a kutya a talaj biztonságos részén haladva kijusson a területről.
A BBC szerint a kutyának még január 13-án veszett nyoma az angliai Emsworth közelében, azt követően, hogy sétáltatás közben meglazult a póráza. Kutatócsapat szerveződött, hogy megtalálják, ám hiába, két napig tartó keresés után sem akadtak a nyomára. Az állatmentésre szakosodott csoport – a Denmead Drone Search and Rescue Group – ekkor vette elő a drónt, hogy a magasból is körbenézzenek, hátha kiszúrják az ebet. Rá is találtak, egy mocsaras részen.
A mentőakció jól indult, a kutyát ugyanis egy magasabb terültre csalták, ahol tudták, hogy biztonságban lesz. Millie azonban leharapta a kolbász egy darabját a kötélről, majd a közeli A3-as út melletti erdőbe szaladt. Innen további két nap múlva került elő, de épségben. Gazdájának pedig csak ez számít.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.