A jelek szerint több olyan új funkción is dolgozik a Microsoft, amelyeket a Windows 11-be akar beépíteni, és amelyekről eddig egyszer sem beszélt a cég nyilvánosan. A The Verge most azt írja, ezeket már teszteli a redmondi vállalat, és most némi információt is csepegtettek róluk.
Egy Twitterre felkerült képernyőkép szerint a jövőben lehetőségünk lesz arra, hogy az asztali háttérképre matricákat helyezzünk el a Windows 11-ben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az üzenetküldőkben általánosan megtalálható matricákat tudjuk majd használni, és szükség esetén szerkeszthetjük is őket.
Widgetek egyébként jelenleg is vannak a Windows 11-ben, ám azokat nem lehet kitűzni az Asztalra.
Egy másik újdonság – amit szintén az Albacore nevű Twitter-felhasználó szúrt ki, – hogy a Beállítások között megjelent egy új opció, ami lehetővé teszi a Tálca eltüntetését akkor, ha a laptopunkat táblagép üzemmódban használjuk. Bár a Microsoft a legtöbb táblagépes funkciót megszüntette a Windows 11-ben, a Windows 10X projektben – amit kétkijelzős eszközökre fejlesztett – jó néhány olyan megoldás lehet, ami esetleg alkalmazható egy ilyen helyzetben.
A The Verge szerint ezek mellett a Microsoft javaslatokat tesz az energiatakarékosságra és az eszköz újrahasználhatóságára vonatkozóan is, ami segítheti a felhasználókat, hogy tudatosan használják a számítógépüket.
A Microsoft hivatalosan még semmit nem mondott az új funkciókról, azokat egyelőre csak a belső tesztelést végzők tudják használni. Emiatt egyelőre azt sem tudni, mikor érkezik meg az újdonság a számítógépekhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.