A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Egy korábbi, szintén távirányítású kísérlet kudarcot vallott, a minap azonban újabb robotot küldtek a fukusimai atomerőmű legjobban sérült reaktorához – immár sikerrel.
A fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Company (TEPCO) sikeresen bejuttatott egy távirányítással működő robotot a legnagyobb kárt szenvedett egyes reaktorblokkba. A műszer az AP hírügynökség szerint sérült csöveket, rengeteg törmeléket, illetve feltehetően olvadt fűtőanyagot talált – mindezt két méter mélyen a víz alatt.
A TEPCO illetékesei közölték, az egyes blokknál végzett vizsgálat célja az olvadt üzemanyaghalmok háromdimenziós feltérképezése, radioaktivitásuk elemzése, valamint minták gyűjtése volt. Ezek az AP szerint kulcsfontosságúak az olvadt fűtőelemek biztonságos és hatékony eltávolításához, illetve az azokhoz szükséges berendezések és stratégia kidolgozásához.
Az egyes reaktorblokkot már korábban, 2017-ben is megpróbálták felderíteni, ám az első próbálkozások kudarcot vallottak, mivel a berendezések nem bírták a rendkívül magas sugárzást. A most beküldött, és több kamerával rendelkező robot a TEPCO közlése szerint olyan útvonalat derített fel, amelyet más távvezérléses berendezések is hasznosíthatnak.
Az erőmű három sérült reaktorában mintegy 900 tonna olvadt nukleáris fűtőanyag maradt, ebből mintegy 280 tonna az egyes blokkban. Eltávolítása óriási feladat, és a tisztviselők becslései szerint legalább 30–40 évet vesz igénybe. A kritikusok azonban úgy tartják, hogy ez túlságosan optimista vélekedés.
A felderítéshez használt robot mostani akciója során az egyes helyeken két sievert (Sv) sugárzási szintet is mért, ami emberre halálos.
Végre túlélte egy robot a fukusimai atomerőmű-szerencsétlenség helyszínét, képeket is hozott ki
Feltehetőn megolvadt nukleáris fűtőanyagot talált vasárnap az egyik robot a hat éve szerencsétlenül járt fukusimai atomerőmű hármas reaktorának vizsgálatakor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.