Eltűnt 1 000 000 androidos alkalmazás, és ez jó hír

Bár logikusnak tűnhet, hogy az évek múlásával egyre több alkalmazás kerül az app-áruházakba, a Google Play áruház esetén éppen fordított a helyzet, azonban ez egyáltalán nem rossz hír.

  • hvg.hu
Eltűnt 1 000 000 androidos alkalmazás, és ez jó hír

Míg 2018 márciusában 3,6 millió alkalmazásból válogathattak a felhasználók a Google Play áruházban, addig idén márciusban a bolt „csak” 2 591 578 appot kínált, azaz egymillió alkalmazással kevesebbet – derül ki a TradingPlatforms jelentéséből.

TradingPlatforms

Az első pillanatban ez aggasztónak tűnhet, azonban valójában az alkalmazásbolt pozitív irányú fejlődését jelzi. A Google ugyanis komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy eltávolítsa boltjából azokat az appokat, amelyek megsértik az irányelveit. Az elmúlt évek során sok olyan appot kitessékeltek, amelyek behatoltak a felhasználók magánéletébe és veszélyeztették a biztonságukat. Az említett számok mindenképpen azt mutatják, hogy a Google biztonsági rendszerei résen vannak, és a vállalat nagyon hatékony a felhasználók számára veszélyt jelentő alkalmazások leleplezésében.

E nagytakarítás ellenére még mindig a Google Play Store a legnagyobb alkalmazásbolt. A második helyen az iOS-es appok tárháza, az App Store áll: itt nagyjából 2,3 millió alkalmazás vár letöltésre. Vannak persze más alkalmazásboltok is, például az Amazon App Store, amelyben mintegy félmillió androidos alkalmazás található.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.