Különleges fényképet készített a NASA Mars-járója, a Curiosity a vörös bolygó felszínén. A felvételen egy sziklás domboldal látható, amelynek oldalába mintha egy bejáratot vésett volna valaki – nagyjából olyat, mint amilyen a piramisoknál láthatunk.
A kép hamar felkerült a Twitterre, majd rögtön be is indította sokak fantáziáját arról, hogy mit láthatunk rajta pontosan. Az elméletet, miszerint a „bejáratot” egy idegen életforma készíthette, tovább tüzelte, hogy az amerikai kongresszus 50 év után ismét tart egy nyilvános meghallgatást az ufókkal kapcsolatban, amire a jövő héten kerül majd sor.
Nem meglepő módon azonban a képen nem egy felszín alatti titkos templom bejárata látható, hanem egy furcsa geológiai képződmény. A május 7-én, a Curiosity küldetésének 3466. marsi napján készített felvételen minden valószínűség szerint egy marsi rengés, vagy valamilyen hasonló erő hatására kialakult domboldalt látni. A szikla az erőhatás miatt elmozdult, így alakítva ki a „bejáratot”.
Persze nem ez az első eset, hogy egy Földön kívül készített felvételen egy civilizáció által létrehozott építményhez hasonló struktúrát lehet felfedezni. Legutóbb például a kínai holdjáró látott egy „kunyhót”, amiről nem sokkal később kiderült, hogy csupán egy kődarab.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.